Kerti díszek, szökőkutak, szobrok és kemencék

A Márton nap története, népszokások

2Tours-i Szent Márton ünnepnapjához, november 11.-hez számos népszokás és hagyomány kapcsolódik Magyarországon. 

A Márton-napi népszokások egyrészt az őszhöz, a mezőgazdasági munkák befejezéséhez, illetve az aratáshoz, másrészt pedig a Szent Márton hiedelemhez köthető, mely szerint amikor Mártont püspökké akarták megválasztani, egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal.

Márton napja a 40 napos karácsonyi böjt előtti utolsó ünnepnap, ami miatt ezen a napon sokan lakomát tartanak. Többen erre a napra időzítették az esküvőt is, ilyenkor dinóm-dánom volt. Novemberben le lehetett vágni a libákat is, ezért népszerűek voltak erre a napra a libafogások is, mint például a libaleves vagy a libasült. Egy mondás is elterjedt, mely szerint „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Innen erednek a libás díszek.

liba liba2

A római időkben november 11. a téli évnegyed kezdő napja volt, mely napon általában ludat fogyasztottak, ami a hagyomány szerint Marsot, a római hadistent jelképezi. Pannóniában már a honfoglalás előtt is tisztelték Szent Mártont. A hagyomány szerint Szent Istvánt és az országot álmában segítette Szent Márton, ezért Magyarország patrónusa lett Szűz Mária.

(Forrás: Wikipédia)

banner

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Kerti dísz termékajánló
Kemence samott tűztérrel
Kerti díszek
Vízhordó kislány kerti dísz szobor
Kerti díszek
Gyöngykavicsos kültéri virág láda 100cm
Kerti díszek
Kerti kút kedvező árban!
Kerti díszek
Beépített kerti grill
Kerti díszek
Óriás szökőkút akció
Kerti díszek
Eladó nagy szökőkút
Kerti díszek